A megújított forintbankjegyek 2014-ben megkezdett cseréje folyamatosan halad, az új 20 ezer forintosok már mintegy 80 százalékát teszik ki e címlet forgalomban levő mennyiségének.
A MNB mostani döntése miatt pedig egészen 2017. december 31-ig fizethetünk majd a régi 20 ezer forintos bankjegyekkel.
Kapcsolódó
A hitelintézetek és a posta, valamint az MNB lakossági pénztára 2017. december 31-ig - az üzleti feltételeikben meghatározott módon - továbbra is elvégzik a régi 20 ezer forintosok megújított verzióra cserélését.
A bevonást követően 2018. január 1-től a hitelintézetek és a posta 3 évig, az MNB pedig 20 évig, azaz 2037. december 31-ig térítésmentesen cseréli törvényes fizetőeszközre a régi, bevont 20 ezer forintos bankjegyeket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre