A gazdaság ciklikussága kihat a mezőgazdaságra is, az MBH Bank AgrárTrend Indexe az idei év második negyedévében 32,7 ponton állt a 48 pontos skálán. Egy évvel korábban 33,9 pont volt az index, az előző negyedévben pedig 32,4 pontot mértek, vagyis negyedéves összehasonlításban 0,3 pontot emelkedett, hangzott el az MBH Bank második negyedévet értékelő agrárpiaci sajtótájékoztatóján.
Az állategészségügyi járványok és az időjárási szélsőségek kihatnak az ágazatra, de még így is kissé javult a helyzet
– mondta Hollósi Dávid, a MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezető igazgatója.
Meghatározó volt a száj- és körömfájás járvány, volt baromfi influenza is, és az időjárás sem volt kiszámítható, sorolta az ágazatot sújtó problémákat az ügyvezető.
Az elemzők által vizsgált termékpályák között az idei év második negyedévében a tojás, a hajtatott zöldségek és a búza adta a legkedvezőbb értékelést. A búzával kapcsolatban kiemelte, hogy komoly egy éven van túl az ágazat, de mind mennyiségben mind minőségben megfelelő termény került le a táblákról, és hangsúlyozta, hogy a minőség jobb, mint a tavalyi. Jó hír, hogy az árpát pedig egyre nagyobb területen termesztik a gazdák.
Kapcsolódó
A kukorica és a napraforgó esetében viszont nem ennyire jók a kilátások, főleg a júniusi aszályos időjárás miatt. Kiemelte Hollósi Dávid, hogy 1901 óta az idei a második legmelegebb és legszárazabb június volt és 5-10 százalékkal kevesebb termésre számítanak.
A kukoricával kapcsolatban Magyarország az Európai Unióban (EU) top 4-es exportőr volt, erről már lecsúsztunk, mondta Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág a stratégiai elemzője. A mai időjárási körülmények között öntözés nélkül az alföldi térségben siló és emberi fogyasztásra alkalmas kukoricát termeszteni eléggé kockázatos. Hozzátette: az állattenyésztés alapja a jó minőségű kukorica. Jelenleg 750-800 ezer hektáron termesztik a növényt, körülbelül 5-6 tonnás termésátlagot jósolnak, de nyolc tonna lenne az ideális.
Az amerikai vámháborúval kapcsolatban elhangzott, hogy ezt most még kevésbé tudják követni, mint az időjárást. Ez még komoly fejtörést fog okozni az agrár ágazat számára.
Most jött el az idő a szerkezetátalakításra
A közös agrárpolitika régóta várt beruházási projektjei az idei év második félévében elindulhatnak. Egy-egy beruházás nem csak hatékonyságnövelést, hanem termelésnövekedést is jelenthet, a bankszektor pedig partnerként készen áll mintegy 3000 milliárd forint értékű program finanszírozására, utalt az uniós pályázatokra Hollósi Dávid.
Alkalmazkodni kell a kihívásokhoz, vannak banki források, és azt tapasztalják, hogy a gazdáknak van önereje is, de a mezőgazdaságban meg kell teremteni azokat az óvintézkedéseket melyek ellenállóvá teszik a vállalkozásokat, tette hozzá Hollósi Dávid.
Nagy pénzek vannak az élelmiszeriparban, bár most az élelmiszerkereslet nem fokozódik, az EU agrárpolitikájában viszont jelentős változások várhatók, ez pedig megbolygatja majd az európai agrárium szereplőit.
A versenyképességgel kapcsolatban megjegyezte, az Európai Bizottság 2028-tól az agrárpénzek megvágását javasolta, de még nincs eldöntve semmi.
Az látszik, hogy a cél a kisebb gazdaságok erősítése. A kistermelők fenntartása mellett, bizonyos üzemméret felett nem fognak normatív támogatást kapni a vállalkozások, emelte ki a szakember.
A magyar kormány viszont úgy döntött, azért hogy élénkítse a programot, a beruházásokhoz a támogatások 25 százalékát előre le lehet hívni. És van egy friss döntés is, emelte ki Hollósi Dávid, mégpedig az, hogy a következő 25 százalékot is le lehet hívni, így a projekt 43 százalékát meg lehet valósítani támogatási előlegből, hangsúlyozta a szakember. Jellemzően 4 százalékos kamatszinten ki lehet termelni a projekteket, tette hozzá.
A szőlőszemek jól néznek ki
Rendkívüli szőlőtermés ígérkezik, az árak valószínűleg nem fognak emelkedni, hangzott el a MBH Bank agárágazatot értékelő sajtótájékoztatóján. Nem számítanak rosszabb évre mint a tavalyi, sem kibocsájtásban sem pedig eredményben. A borászatok valószínűleg idén sem kezdik nagyon korán a szüretet, de még így is a meleg miatt, a megszokottnál 2-3 héttel korábban indulhat a szőlőszemek betakarítása.
Van olyan ágazat, ami kevésbé tudott idén eddig profitálni, a gyümölcságazat folyamatos kihívásokkal néz szembe, tavasszal a virágok elfagytak, 80-90 százalékos terméskiesés volt például az őszibaracknál és a kajszinál is, ezért állandó áremelkedés jellemzi a gyümölcsszektort.
A gyümölcstermesztésben a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak, az előző negyedévhez képest 5 pontos visszaesés ritka az MBH AgrárTrend Index történetében.
A termés 60-70 százaléka odalett, amit az árak várható nagymértékű emelkedése részben kompenzálhat a termelők számára, a feldolgozók alapanyagellátása viszont nehézséget okozhat.
AI Summit 2025 – A régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére