A Mészáros Csoport a mezőgazdasági ágazatban csaknem húsz termelő vállalatával több mint 50 ezer hektáron gazdálkodik, és a cégcsoport legfőbb célja, hogy Magyarország legnagyobb élelmiszer- és takarmányalapanyag gyártója legyen, ezzel biztosítva hazánk élelmiszeriparának stabil alapanyagellátását.
Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa elmondta:
„A Talentis Agro Holding működésének első öt évében kiemelt célunk volt nemcsak egy megbízhatóan működő cégcsoport felépítése, hanem a piacvezető szerep elérése is, melyet a növénytermesztés területén sikeresen teljesítettünk, továbbá az idei horvátországi akvizícióval nagyot léptünk előre a nemzetközi terjeszkedéssel kapcsolatos terveinket illetően is. Jelenleg idehaza több mint 50.000 hektáron gazdálkodunk, és ezzel a közép-magyarországi régióban történő két felvásárlással tovább erősítjük az agráriumban elfoglalt meghatározó szerepünket és a hazai ellátásbiztonságot."
Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója mindezt azzal egészítette ki, hogy az akvizíciókkal elérni kívánt céljaik között szerepel:
- a hatékonyság növelése;
- a nagyobb táblaméretek;
- az egyszerűsített vetésterv;
- a homogén áru előállítása;
- valamint a szántóföldi zöldségek termesztése és a vetőmagelőállítás.
Hozzátette: a mezőgazdaságban mindig voltak és lesznek is kiszámíthatatlan tényezők, mind időjárási, mind gazdasági értelemben. Ebben a folyamatosan változó környezetben kell megtalálniuk azokat a jövőbe mutató megoldásokat, amelyekkel minimalizálhatják a negatív hatásokat, és felkészülhetnek a kihívásokra. Az új akvizíciók is abban segítenek, hogy több lábon állhassanak, diverzifikálhassák a portfóliót.
Beruházások a stabil növekedésért
A Talentis Agro Holding vezető pozícióját a Mészáros Csoport tájékoztatása szerint olyan korszerű technológiák és digitalizációs megoldások révén valósítja meg, mint például a tavasszal átadott hársfamajori öntözőtelep, vagy a nemrégiben Jánossomorján ünnepélyes keretek között felavatott gabonatároló siló, szárító, tisztító és kiszolgáló technológia, mellyel akár hosszú ideig biztonságosan és megfelelő minőségben raktározható a szemes termény.
A holding stratégiai céljai között olyan beruházások szerepelnek, melyekkel képes a további stabil növekedésre ebben a kihívásokkal teli gazdasági környezetben.
Ezt a törekvést támasztja alá az a közelmúltban történt két sikeres akvizíció is, melynek eredményeképpen mostantól a Talentis Agro Holding égisze alatt folytatja működését a klasszikus növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Várkony és az Aranyszarvas Csoport.
- A Szolnok környéki földeken gazdálkodó Agro-Várkony Csoport 1350 hektár haszonbérleti területtel rendelkező, 1,2 milliárd forintos árbevételű cégcsoport, mely három céget ölel fel ─ Agro-Várkony Kft., Triticum Hungária Vital Kft., Piroska-Agro Kft.
- Az Aranyszarvas Csoport pedig egy 1,1 milliárd forintos árbevételű, 1100 hektár földterületen tevékenykedő cégcsoport, melynek Tápiószentmártonban van a székhelye, és négy céget foglal magában ─ Aranyszarvas Zrt., Kőrösi Kft., Aranyszarvas Szövetkezet, Juropa Kft.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)