A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a miniszterelnökhöz fordult azt kérve, hogy a fogyatékossággal élő gyereküket otthon nevelő anyák életkoruktól, valamint gyerekeik korától és számától függetlenül részesüljenek személyi jövedelemadó- (szja) mentességben októbertől.
A fogyatékossággal élő gyereket nevelő anyák napi 24 órában állnak helyt (a gyermek állapotából adódóan) akár élethosszig, a gondoskodás az esetek nagy részében ugyanis nem ér véget a fogyatékos gyermek nagykorúvá válásával. Közben pedig nem válogathatnak a jellemzően részmunkaidőben végezhető munkalehetőségek közül, ezáltal munkájuk díjazása is sokszor alatta marad a többi munkavállaló fizetésének – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében a MEOSZ.
A szervezet kiemelte, hogy az szja-mentesség biztosítása egyfelől a többletfeladataik pénzben kifejezett megbecsülése lenne, másrészt olyan anyagi támogatás, amely hozzájárulhat a fogyatékos gyermek nevelésével kapcsolatban felmerülő többletköltségek enyhítéséhez
Tévhit, hogy az akadálymentes web csak a fogyatékkal élőket célozza meg
Idén júniustól lép érvénybe az a törvény, ami kötelezi a szolgáltatói és e-kereskedelmi vállalatokat, bankokat, tartalomszolgáltatókat, hogy akadálymentessé tegyék a digitális platformjaikat, ami számos kérdést és bizonytalanságot vethet fel az érintettek körében. Edelényi Zsolttal, a Precognox szakértőjének a segítségével tisztáztuk, mit is jelent a web akadálymentesítése és miért nyereség a felhasználónak és a vállalkozásoknak egyaránt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt