Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint 2050-re élete során minden huszadik nőnél kialakul majd a mellrák, és így sokkal többen fognak belehalni, mint most – írja a Guardian cikke alapján a Telex. Globálisan 38 százalékkal több diagnózisra és 68 százalékkal több halálesetre számítanak a következő 25 évben.
Ez azt jelenti, hogy 2050-re évente 3,2 millió új esetre és 1,1 millió mellrákra visszavezethető halálra számíthatunk. Emögött több minden is állhat: az öregedő társadalom, a diagnosztika fejlődése, valamint az ismert rizikófaktorok egyre gyakoribb előfordulása. Ilyen például az, hogy valaki egyre idősebb, sérült gének öröklése, valamint ha a felmenőknél is előfordult a betegség.
Percenként négy nőnél diagnosztizálnak mellrákot világszerte, jellemzően egy nő bele is hal a betegségbe, és ezek a statisztikák egyre rosszabbak lesznek
– mondta Joanne Kim, az WHO Rákközpontjának (IARC) tudósa, a jelentés egyik szerzője.
Kapcsolódó
Fontosak a szűrővizsgálatok
Magyarországon évente nyolcezer nőnél diagnosztizálnak mellrákot, és kétezren életüket is vesztik. Mégsem megy el minden nő mammográfiás vizsgálatra, mert a behívott korosztály csupán 30-40 százaléka él csak az ingyenes szűrés lehetőségével.
Az országok a leghatékonyabban úgy tudnak lépni a trend lassítása, visszafordítása érdekében, hogy nagyobb hangsúlyt helyeznek a megelőzésre és a szűrésre.
Jelenleg globálisan a mellrákos esetek 71 százaléka, az ebből eredő halálesetek 79 százaléka az 50 év feletti nőknél jelentkezik. Ezeknek nagyjából a negyede megelőzhető, például csökkentett alkoholbevitellel, az egészséges testsúly fenntartásával és aktív életmóddal.
Ez a ráktípus a leggyakoribb a nőknél, de nem mindenhol ugyanannyira jellemző. A WHO rákközpontja (IARC) szerint a legtöbb esetet Új-Zélandon és Ausztráliában diagnosztizálják, amit Észak-Amerika és Európa követ. Bár Ázsiában és Afrikában a legalacsonyabb ez a mutató, a legtöbb haláleset Melanéziában, Polinéziában és Afrikában történik.
Bár egyre több esetet diagnosztizálnak az ezen a téren történő fejlesztések miatt az IARC által vizsgált 46 országból 29-nél csökkent a betegségből eredő halálozások száma. Ettől függetlenül Magyarországon nem túl jó a helyzet: lakosságarányosan az EU-ban Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban, 100 ezer lakosból 23-an.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát