Bross Péter kiemelte: januárra nem lesz a magyar szabadpiacon eladó méz, és a rossz termés az árakban is látszik: a hárs- és az akácméz ára például az elmúlt hónapban 50 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.
A méhészek várták a napraforgó virágzását, de az sem volt jó az ágazatnak, "mert nem volt nyár", a napraforgó pedig csak akkor termel nektárt, ha 25 Celsius-fok felett van a hőmérséklet - mondta. A méhek átlagosan 2-3 hétig gyűjtenek nektárt a napraforgóról, idén viszont csak egy hétig tudtak - tette hozzá.
Kapcsolódó
Az elnök felhívta a figyelmet, hogy emellett idén is több száz méhész jelezte, hogy a napraforgó kinyílásával jelentős méhpusztulás tapasztalható a méhcsaládjaikban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról