Indulhat a Petőfi híd felújításának tervezése, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jóváhagyta a tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Az engedélyezési tervek és a szükséges hatósági engedélyek birtokában a közgyűlés - várhatóan 2027 őszén - dönthet a felújítás mértékéről és a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról - írták.
A Petőfi híd indokolt, teljes szerkezeti felújítása - Budapest pénzügyi helyzetéhez igazodva - több lépcsőben is megvalósítható a Fővárosi Közgyűlés 2025 novemberi döntése nyomán előkészített tervezési felhívás alapján.
A legszükségesebb beavatkozásokat akkor is el kell végezni, ha a teljes felújításhoz szükséges 40-45 milliárd forintra becsült forrás nem áll rendelkezésre - mutattak rá. A közbeszerzés kiírásához szükséges pénzügyi forrást a főváros az idei költségvetésében tudta biztosítani. A BKK közölte: a meghozott határozat értelmében a társaság engedélyezési szinten megtervezteti a Petőfi híd teljes felújítását.
A tervezés pontos költsége majd a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatása után válik ismertté.
A BKK emlékeztetett: a Petőfi híd teljes körű felújítása 1979-1980-ban valósult meg, ezt követően 1996-ban történt részleges beavatkozás, 2013-2014-ben megszüntették a vasbeton pályalemez dilatációit, amelyek ázása miatt a pálya alatti tartószerkezet jelentős korróziós károkat szenvedett. A Duna-hidakra jellemző, 30-35 éves felújítási ciklust figyelembe véve a korszerűsítés mára időszerűvé vált.
Az acélszerkezeten és a vasbeton elemeken számottevő korróziós és szerkezeti károsodások figyelhetők meg. A szigetelési hibák következtében a pályalemez több helyen átázik, a hídfősaruk, a járdák és a korlátok szintén felújításra szorulnak. Ezért a Petőfi híd a BKK és a Budapest Közút által javasolt híd- és műtárgyfelújítási program élén szerepel.
A teljes felújítás és fejlesztés becsült költsége bruttó 40-45 milliárd forint lehet.
A végleges összeg a részletes tervezést és a kiviteli dokumentáció elkészítését követően határozható meg. A beruházás költségeit nemcsak a műszaki tartalom, hanem a megvalósítás időpontja is befolyásolja: az állapot romlása, az infláció, valamint az építőanyag- és munkaerőköltségek alakulása egyaránt hatással van a teljes ráfordításra.
A mielőbbi beavatkozás nemcsak műszaki, hanem gazdasági szempontból is indokolt. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés majd a tervezési időszak után, előreláthatólag 2028 őszén indulhat, a tényleges munkakezdés - rendelkezésre álló forrás esetén - 2029-ben várható - olvasható.