Hajdu Márton közölte, a képzést átalakították, racionalizálták, most már a katasztrófavédelem keretei között zajlik. Jelenleg belső oktatást tartanak, így például mesterré válhat egy szakmunkás, de nemsokára már az "utcáról felvett emberekből" is lehet kéményseprő.
A szóvivő szólt arról is, hogy a gázüzemű, valamint a zárt égésterű fűtőberendezéseket kétévente, a szilárd tüzelőanyagot használó eszközöket pedig évente kell ellenőriztetni. Az első, illetve a második értesítés után még ingyenes az ellenőrzés, a harmadik alkalommal viszont ki kell fizetni a kiszállás költségét.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró