A MÁV-Start adataiból is leszűrhető, hogy csökken azok száma, akik valamilyen kedvezmény érvényesítésével vonatoznak - értékelnek a portálon.
Az 50 százalékos kedvezményeknél nem volt érdemi változás, 2015-höz hasonlóan tavaly is 3,5 milliárd forint támogatást használt fel a MÁV-Start. A 90 százalékos kedvezmények miatt a korábbi 2,4 milliárd helyett 2,3 milliárd szociálpolitikai menetdíj támogatást igényelt a közlekedési társaság, és a tanulók is kevesebbet utaztak kedvezmények érvényesítésével: a az egy évvel korábbi 7,4 milliárd forint 7,1-re csökkent tavaly.
A nyugdíjasok - pontosabban a 65 éven felüliek - kedvezménye miatt a korábbinál több "bevétel esett ki": 5,7 milliárd után 5,8 milliárd forint - derül ki a társaság tavalyi beszámolójából, amit természetesen kompenzálták a szociálpolitikai menetdíj támogatás igénybevételével. A nyugdíjasok tehát, ellentétben a fiatal felnőttekkel, a tanulókkal, többször döntöttek a vonat mellett az utazások során.
A szociálpolitikai menetdíj támogatás a személyszállítási közszolgáltatások kereteiben megvalósuló utazásokhoz az állam által jogszabályban biztosított utazási kedvezmények ellentételezéséhez nyújtott állami támogatás forrását. Ez a kedvezményes utazásokhoz tartozó szolgáltatói bevételkiesést kompenzálja és erősíti a közúti és a vasúti személyszállító társaságok pénzügyi stabilitását. Az utazóközönség évről évre egyre kisebb mértékben veszi igénybe az utazási kedvezményeket - erről korábban itt írtunk.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is