Bár a népszavazásra az adminisztratív korlátozások miatt csak a bejelentett fővárosi lakosoknak lehet esélyük, a döntésen érdemben az sem változtatna, ha mindenki szavazhatna, ugyanis a vidékiek körében is egyértelmű többségben vannak azok, akik a visszalépést támogatják.
Annak ellenére, hogy a pályázás ügyét a kormány a sajátjaként kezeli, minden harmadik kormánypárti szavazó is a pályázat visszavonására szavazna, az ellenzéki pártok támogatói és a párt nélküliek körében viszont többszörös fölényben vannak az ellenzők - adta hírül a Medián.
A Momentum kezdeményezéséről a magyarok kétharmada (66 százalék) hallott a felmérés időpontjában (2017. január 27-31. között) a. A budapestiek döntő többsége (82 százalék) ismerte az akciót, de a városokban és a falvakban élők többségéhez (62 és 59 százalék) is eljutott a hírük.

Ha kiírják népszavazást, a budapestiek egyharmada - állítása szerint - biztosan elmegy szavazni.
Budapest kandidálása a pályázás hivatalos (2015. szeptemberi) bejelentése óta megosztja a közvéleményt. A Medián felmérései szerint az ellenzők minden időszakban többségben voltak, de a fölényük soha nem volt akkora, mint most, 2017 elején.

Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el