Szarvas Ferencet, több állami nagyvállalat egykori vezetőjét, a MAVIR volt felügyelőbizottsági tagját nevezte ki a felügyelőbizottság január 1-től a MAVIR vezérigazgatójának – derült ki a villamosenergia rendszerirányító honlapján napvilágot látott közleményből.
A testület ezzel egyidejűleg az igazgatóság tagjává is választotta a közgazdászt.
Kapcsolódó
Egyébiránt a MAVIR korábbi vezérigazgatója, Biczók András tavaly nyáron távozott, és feladatait Batta Gergő operatív vezérigazgató-helyettes vette át.
A röviden megfogalmazott közleményben emlékeztetnek, hogy
Szarvas Ferenc harminc éves vezetői pályája során dolgozott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél, vezérigazgató-helyettesként, volt a Malév Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint az MFB Zrt. és a Hungaropharma Zrt. igazgatóságának tagja is.
Az ezredfordulótól az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) vezérigazgatói, majd 2010-től a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói pozícióit töltötte be. Ezt követően a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatója és igazgatósági tagja, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felügyelőbizottságának tagja lett.
Szarvas ezután a Széchenyi Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetési igazgatója volt 2022-től, majd 2023. január 26. és 2024. június 30. között az MVM Igazgatóságának tagja. Majd tavaly július 1-től a MAVIR Zrt. felügyelőbizottságának tagjaként vett részt a cég munkájában, e tisztségéről tavaly december 31-ével lemondott – zárul a közlemény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak