Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején 10 vállalást fogalmazott meg, amelyek révén szerinte nemcsak olcsóbb, de vonzóbb is lesz a közösségi közlekedés Magyarországon már az idei és a következő esztendőben.

A vállalások egyike több mint 1000 vadonatúj autóbusz beszerzésére vonatkozott azt ígérve, hogy 

2026. április 30-ig ezer darab új autóbusszal újul meg a Volán 5800 buszból flottája. 

A MÁV-csoport közleménye emlékeztet, hogy

  • a korábban lefolytatott eljárás eredményeként már a nyártól folyamatosan érkezik és szolgálatba áll 131 darab új, dízelüzemű busz;
  • most újabb 869 jármű beszerzéséről döntött a MÁV-csoport, miután 3 éves időtartamra szóló keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást indított.  

A közleményben a cég új dátumot ír, azt, hogy az ajánlati felhívás értelmében 2027. év végéig 869 darab új jármű érkezhet a közlekedési vállalathoz, az eljárás sikeres lefolytatását követően pedig már 2027. végére tovább csökkenhet a járműállomány átlagéletkora.

Az eljárás célja új, forgalomba korábban még nem helyezett, kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, szóló autóbuszok beszerzése 76,5 milliárd forint értékben.

  • A járműveknek legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral;
  • 2 utasajtóval;
  • fűtő- és légkondicionáló berendezéssel;
  • utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük;
  • illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82 fő;
  • valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük.

Az első 269 darab jármű akár már idén év végéig forgalomba állhat, míg 2026-ban és 2027-ben további 300-300 darab új autóbusz érkezhet a helyközi vonalakra országszerte.

A keretmegállapodásos eljárás részét képezi továbbá 87 darab diagnosztikai eszköz, valamint a kapcsolódó oktatás, illetve szoftverkövetés beszerzése is.

A közleményből kiderül az is, hogy 2018 óta 2500 darab autóbusz fiatalította a közlekedési vállalat 5800 darabos flottáját, az állomány több mint 40 százaléka megújult. Az ezer új jármű további csaknem 20 százalékos cserét jelent.