Budapesten gyakorlatilag mindenki tud arról, hogy a város pályázik a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére - derül ki a HVG megrendelésére január 28-29-én, 600 fős budapesti reprezentatív mintán készült telefonos Medián-felmérésből.
Több mint kétharmados többségben (68 százalék) vannak azok, akik nem támogatják a rendezést, mert azt gondolják, hogy túl sokba kerülne, és azt a pénzt inkább hasznosabb dolgokra kellene fordítani. Mindössze 26 százaléknyian vélik úgy, hogy bármibe kerül is, kell az olimpia, mert erősítené a nemzeti összetartozást és a nemzeti büszkeséget.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el