Kovács Alex Gábor, az V. kerületi Tiéd a Belváros ellenzéki frakció vezetője vasárnap egy Facebook-bejegyzésben akadt ki az idei ünnepi árakra. A politikus hosszú listát írt arról, mi mennyibe kerül az ország legnépszerűbb karácsonyi vásárjában, az árakat pedig összehasonlította egy fővárosi luxusszálló éttermének áraival.
„Hol olcsóbb enni? A Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, vagy egy ötcsillagos belvárosi luxushotel éttermében?” – tette fel a költői kérdést.
Múltkori iratbetekintésem eredményeként kiderítettem, hogy 120 milliós kedvezményt adott az V. kerület fideszes polgármestere a karácsonyi vásárokat szervező cégnek a közterület-használati díjból. Ennyi pénztől tehát már biztosan elesnek a belvárosiak. Vajon a szervező cég ezt a kedvezményt megjeleníti a vásár áraiban? Olcsóbb lett ettől bármi is? Röviden: NEM. Így tehát a Vörösmarty téri extrém árakról nem az árusító vállalkozók tehetnek: ők csak megpróbálják kitermelni a szervező cég által kiszabott bérleti díjat, a borsos energiaköltségeket és minden egyebet, amit a szerződésük tartalmazhat.
A politikus összehasonlította az árakat, amelyek a következők:
- A vásárban a grillezett csirkemell 4500 forintba kerül, a köret további 2500 forint. A luxushotel éttermében a rántott csirke sültburgonyával 4280 forintot kóstál.
- A libamájért 8000 forintot kérnek a Vörösmarty téren, a köret ezúttal is további 2500 forint. Az ötcsillagos szállodai étteremben a grillezett libamáj lecsókrémmel, debreceni chips-szel, macaire burgonyával 6480 forintért kerül a vendégek asztalára.
- Aki marhapörköltre vágyik, az a vásárban 6000 forintért megkaphatja (kenyérrel együtt), a luxushotel éttermében a tradicionális magyar paprikás 5480 forintos árral szerepel az étlapon.
- A grillezett lazac kedvelői 6500 forintért juthatnak hozzá kedvenc csemegéjükhöz a vásárban, további 2500 forintért köretet is választhatnak hozzá. Ha az ötcsillagos szálloda éttermében ennénk grillezett lazacot pirospaprikás majonézzel, spárgával, pácolt retekkel, pirított újburgonyával, akkor 6580 forintot kellene fizetnünk.
- A gulyásleves 3500 forintért kerül a tányérba a Vörösmarty téren (az ár a kenyeret is tartalmazza), a luxushotel éttermében a gulyáslevest csipetkével 3280 forintért fogyaszthatnánk.
- A köretek a vásárban – mint azt már írtuk – 2500 forintba kerülnek, az ötcsillagos szálloda éttermében a legdrágább köret (szarvasgombás burgonyapüré) 2480 forint.
- Egy darab flódni 1900 forint, egy darab zserbó 1800 forint, egy darab rétes szintén 1800 forint, a kürtős kalács 2200 forintnál kezdődik. Néhány percnyi sétára, az Október 6. utcában harmadáron lehet rétest venni.
- A sajtos-tejfölös lángos 2800 forint, de látni 3200 forintért is. Persze meg lehet enni azt a lángost üresen is - akkor “csak” 2000 forint.
Kovács Alex Gábor megjegyezte, nem csoda, ha a vásárfiáért elsősorban külföldiek állnak sorba, igaz, az árakat néha már a turisták is sokallták.
„A belvárosiak tehát Európa legnagyobb ütemű élelmiszerár-emelkedése és az évtizedes rekordokat döntögető infláció mellé megkapták a 120 milliós mínuszt és az extrém drága karácsonyi vásárt is. Ezt intézte nekik a fideszes polgármester” – zárta a bejegyzést.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722008224.jpg/240/?v=2024012201)
Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)