A magyarok mindennapjait sok szempontból keresztülhúzta a járvány, három területen kiemelkedő változást tapasztaltak az elmúlt év harmadik negyedévében - derül ki a K&H biztos jövő indexének legfrissebb eredményeiből.
Vegyes képet mutat a járvány bevételekre gyakorolt hatása a K&H biztos jövő indexe szerint. A harmadik negyedévben a megkérdezettek 46 százaléka nem tapasztalt változást, 4 százalék növelni tudta a bevételeit a járvány ellenére. Ezzel szemben a magyaroknak közel 50 százaléka átlagosan havi 48 ezer forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Vagyis a járvány miatt bevételcsökkenéssel szembesülő válaszadók közel felének havonta 48 ezer forintnál kisebb, a másik felének pedig ennél nagyobb visszaesést okozott a járvány.
Kapcsolódó
Kútba esett nyaralások, nagyobb kiadások
A kutatás szerint 10-ből 6-an a járvány miatt kénytelenek voltak lemondani a nyaralásról, 5-en pedig kevesebbet találkozhattak a családtagjaikkal, rokonaikkal. A válaszadók 34 százaléka a korábbinál nagyobb kiadásokkal szembesült a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után.
A biztos jövő index szerint a megkérdezettek 10 százaléka volt kénytelen munkahelyet váltani. Ez első sorban az alacsonyabb végzettségűeknél fordult elő (13 százalékuk), a magasabb végzettségűeknek csak az 5 százalékának változott az állása.
Biztonságosnak látták az anyagi helyzetüket
A bevételcsökkenés tehát sok embert érintett, az viszont jó hír, hogy a jelenlegi anyagi helyzetét a megkérdezettek többsége, 59 százaléka viszonylag biztonságosnak látta 2020 harmadik negyedévében, ami megegyezik a második negyedévben és az azt megelőző év azonos időszakában elért eredménnyel. A válaszadók majdnem harmada (31 százaléka) teljesen biztonságosnak és kiszámíthatónak tartotta az anyagi helyzetét, 14 százalékuk viszont bizonytalan helyzetről beszélt.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el