Vaslánccal zárták le a sajtó képviselői előtt a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházat, Magyar Péter a Tisza Párt elnökét beengedték az intézménybe, közölte egy Facebook posztban európai parlamenti képviselő. Ez a második kórház, amit meglátogatott, tegnap a Szent János kórházban járt, ahol azt tapasztalta, hogy a gyermeksebészeti műtőben 36 Celsius fok volt és minden műtétet el kellett halasztani.
Magyar Péter szerint a Péterfy kórtermeiben 40 Celsius fok is van. A Tisza Párt elnöke a héten a párt orvos, EP-képviselőjével Kulja Andrással együtt járja az állami kórházakat.
Az intézmény orvosigazgatója annak ellenére tagadta meg a sajtó beengedését, hogy van egy 2019-es ombudsmani állásfoglalás arról, hogy minden egészségügyi intézményben a felvételek készítése kiemelt közérdek, tehát nem tiltható meg, mondta a képviselő. Magyar Péter az országos kórház-főigazgatótól is hivatalos engedélyt kapott arra, hogy felvételeket készíthessenek.
Egyébként Magyar Péter a napokban azt kérte szimpatizánsaitól, hogy készítsenek hőmérős fotókat a kórházakban. Volt olyan kép, ahol 30 Celsius fok feletti értéket mutatott a hőmérő. Magyar Péter szerint a magyar egészségügynek strukturális átalakításra és évente 500 milliárd forint plusz forrásra lenne szüksége az alulfinanszírozottság miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére