Két számjegyű bővülést ért el az év első felében a magyarországi lízingpiac, ám több szegmensben is erőteljes visszaesés mutatkozott a finanszírozásban. A CIB Lízing az ellentmondásosan alakuló piaci környezetben is a piaci átlagot meghaladó növekedést ért el, miközben a stratégiai területeken jelentősen növelte piaci részesedését.
Az idei év első felében is jó teljesítményt nyújtott a hazai lízingpiac: a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a finanszírozott összeg elérte a 469 milliárd forintot, amely 14 százalékos bővülést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest. Az új szerződések száma eközben közel a negyedével, 41 700 fölé emelkedett éves összevetésben.
Árnyalt a kép, de nagy a növekedés
Ugyanakkor újra előtérbe kerültek például a nehéz gazdasági helyzetből és pesszimista jövőképből adódó keresleti problémák, így szinte valamennyi eszközfinanszírozási szegmensben csökkentek az eszközeladási darabszámok. Az egyes eszközök eladási árai, így finanszírozott értéke sem tudott tovább emelkedni, sőt a forgalmazási piacokra 2023-hoz képest már mérsékelt árcsökkenés volt a jellemző.
- Különösen erős volt a visszaesés a mezőgazdasági gépek piacán, ahol nem egy szegmensben az 50 százalékot is meghaladta a csökkenés mértéke 2023 azonos időszakához képest, de komolyabb mínuszok alakultak ki a nagyhaszonjárművek piacán is.
- A személyautó- és kishaszonjármű-eladások látszólag örvendetesen alakuló értékesítési és finanszírozási számait pedig árnyalja, hogy a valós eladások mellett igen jelentős a reexportra kerülő – tehát tényleges magyarországi végfelhasználóval nem találkozó – járművek száma, illetve a személyautók felszereltségére vonatkozó uniós szabványok változása miatt jelentős az úgynevezett „kényszer-forgalombahelyezések” súlya is.
Javuló tendenciák
A CIB Lízing jó eredményeket ért el az év első felében: az ügyfélportfólió több mint 7,5 százalékkal emelkedett 2023 első félévéhez képest. Ezen belül az autófinanszírozásban közel 15, a flottánál közel 42, a gépek-berendezések területén pedig közel 43 százalékos növekedést ért el a CIB Lízing, de közel 12 százalékos éves bővülést sikerült elérni a nagyhaszonjárművek szegmensében is.
„A számunkra stratégiai szempontból fontos területeken – flotta, mezőgazdasági gép, nagyhaszonjármű – tovább tudtuk növelni piaci részesedésünket, amely egy év alatt 8,2-ről 8,8 százalékra emelkedett. Ezzel dobogós helyet vívtunk ki a hazai banki tulajdonú lízingcégek között” – mondta Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója.
A portfólió minősége továbbra is stabil: a nem teljesítő állomány aránya (NPL-ráta) az autófinanszírozásban 2,5 százalék alatt van, az eszközfinanszírozási üzletágban pedig nagyjából 3 százalék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek