Hatalmas előkészítő földmunkákat végez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a STRABAG Építő Kft., a munkálatok a 3-as terminál megépítéséhez szükségesek – írja a Magyar Építők.
Korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy a 3-as terminál 2032-re épülhet meg.A cél az, hogy a jelenlegi 15 millió utasról 2030-ig 20 millióra, 2040-re pedig 25 millióra akarják növelni a repülőtér utasforgalmát. A turizmus növelése, és a szolgáltatások fejlesztése mellett a nemzetközi cargo-forgalom növelése is prioritás.
Kapcsolódó
A STRABAG a munkák során 86 ezer köbméter földet mozgatnak meg, ez a légi oldali előtér fejlesztéséhez szükséges. A munkálatok a repülőtér nem nyilvános, úgynevezett légi oldalán zajlanak. A biztonságos munkavégzés miatt a dolgozók képzést kaptak, és lőszermentesítés is történt a területen.
A STRABAG feladata a nagy tömegű földfeltöltés, közműátépítések, valamint egy vasbeton támfal teljes körű kivitelezése 360 méter hosszan, amely a földfeltöltést mechanikailag megtámasztja.
A munkaterület előkészítése során szigorú biztonsági előírásokat kellett betartani, például kerítéseket építettek a belátás és kiporzás megakadályozására, továbbá a repülőtér belső úthálózatát alkalmassá tették a több mint 80 ezer köbméter föld szállítására. A földmunka 36 ezer négyzetméteren zajlik, és a töltéshez szükséges anyagot a repülőtér egy 30 ezer négyzetméteres területéről biztosítják.
Összességében a fejlesztés a repülőtér működése mellett, szigorú biztonsági és környezetvédelmi előírások betartásával zajlik, előkészítve a 3-as terminál és annak forgalmi előterének megépítését, mely jelentős kapacitásbővítést jelent majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér számára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol