Az agrárkamara szerint az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat kapcsán 2018-ban végzett igényfelmérés során mintegy 1,2 millió hektár területet, több mint negyvenezer gazdálkodó igényeit sikerült felmérni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével. Így országszerte parcellaszinten láthatóvá vált a valódi öntözésfejlesztési szándék, valamint annak elmaradásának okai.
A kutatás több tényezőt is feltárt, egyebek közt ilyen például, hogy helyenként nem áll rendelkezésre felszíni víz, sok gazdálkodó pedig tart a bürokratikus terhektől. Az öntözéses gazdálkodást hátráltatja az elaprózódott birtokszerkezet is, illetve a termelői együttműködések hiánya, a tulajdonosi hozzájárulások megszerzésének bonyolultsága, egyes területeken vízátvezetési anomáliák is vannak. Illetve az sem utolsó dolog, hogy a fejlesztés csak hosszabb távon térül meg, komoly önerő kell a beruházáshoz és a fenntartáshoz is.
Kapcsolódó
Az öntözést gátló problémák feloldása, illetve a fejlesztés érdekében több előremutató kormányhatározat is született az elmúlt másfél évben, a feladatokhoz pedig állami forrás is került - hívta fel a figyelmet a NAK. Az előirányzott feladatok egyaránt vonatkoznak vízkínálati és vízkeresleti fejlesztésekre, ezeket támogató intézkedésekre. A vízkínálat fejlesztése kapcsán szerepel ezek közt az állami művek rekonstrukciója, a nem állami művek kataszterének és rendeltetésszerű üzemeltetésének megoldása, valamint a víztározási lehetősége megteremtése. A vízkeresleti fejlesztés vonatkozásában pedig ott van a termelői együttműködés támogatása, a hatékony öntözés kidolgozása, további a jogszabályi egyszerűsítések, a speciális magán és közérdekű vízátvezetési szolgalom megteremtése. Továbbá az öntözött területen elővásárlási és előhaszon-bérleti jogok kialakítása, szakhatósági - talaj-környezet és természetvédelmi - engedélyek egyszerűsítése. Valamint egy olyan öntözési igazgatási szerv kialakítása, amely szakmailag és jogilag is segíti a termelőket. Támogató intézkedésként megjelenik a mezővizes középfokú oktatás, s a szaktanácsadás és a felnőttképzés megerősítése, illetve az öntözési ismeretek elterjesztése érdekében bemutató központ kialakítása.
A következő tíz évben 170 milliárd forint áll rendelkezésre az öntözési vízkínálat és vízkereslet fejlesztésére. Ez elsősorban a vízkínálat fejlesztését támogatja, annak érdekében, hogy a csatornák a víz szállítására alkalmas állapotba kerüljenek - ott, ahol valós öntözési igények vannak.
A munkálatok már ebben az évben elkezdődtek, a vízigény felmérés eredményeivel összhangban. Hét kiemelt beruházásnak már az előkészítése is folyik: a Homokhátság, valamint a Szarvas-holtág vízpótlása; a Keleti-főcsatorna és övcsatornáinak rekonstrukciója, kapacitásbővítése; Jánossomorja és térségének vízpótlása; Tiszakécske öntözőcsatornái; a Taktaközi-öntözőcsatorna; kettős működésű csatornák rekonstrukciói, kiemelten a Hajdúságban. A termelői vízkereslet fejlesztését, az öntözéses gazdálkodás elterjesztését, valamint szakmai és jogi támogatását pedig a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) ügygondnoksága alatt lévő öntözési igazgatási szerv hivatott felkarolni, az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárásokkal kapcsolatos feladatok, valamint erdészeti igazgatási feladatai mellett - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta