Márciusban még az is felmerült, hogy a Rolling Stones pengeti a húrokat a vizes vb július 14-i megnyitóján, viszont kiderült, hogy a csereként elhívott Emeli Sandé sem jön el végül, mert egészségügyi problémákkal küzd. Corki koncertjét és állítólag egész turnéját lemondta.
A FINA megerősítette, hogy Sandé nem lesz, a további fellépőkről később ígértek tájékoztatást - írja a 444.hu.
Kapcsolódó
A Lánchíd pesti hídfőjéhez tervezett mega-rendezvény a Sportarénába szánt záróbulival és a füredi megnyitóval együtt úgy 4,3 milliárd forintjába kerül majd a magyar államnak.
A szervezők a 120 perces pesti megnyitóval kapcsolatban a HVG-nek 3,4 milliárd forintos összegről nyilatkoztak.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?