A KSH adatai szerint Magyarországon 3155 település van, a szabályok szerint egy utcaelnevezés egy településen belül egyszer szerepelhet. Kivétel a főváros, ahol ez a szabály a kerületekre vonatkozik, így akár 23-szor is szerepelhet ugyanaz az utcanév a fővárosban különböző utcákat jelölve, ez elég sok gondot is okoz. Egyrészt igen könnyű eltévedni, másrészt még a posta sem tudja, hová vigye a küldeményt, ha nem tökéletes az irányítószám.
Ezek alapján elméletileg összességében maximum 3177-szer szerepelhet ugyanaz az utcanév az országban, és ami egész meglepő: van olyan, amelyik a lehetőséget majdnem ki is használja. Leggyakoribb utcanevünkből ugyanis a geox.hu szerint 2788, tulajdonosa pedig költőnk és szabadságharcosunk, Petőfi Sándor. Van, ahol csak Petőfi az utcanév, de mivel egyértelműen ugyanarra az emberre vonatkozik, egy utcanévnek tekinthetjük.
Tőle alig marad el 2. helyezettünk 2666 utcával, ugyancsak 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk hőse: Kossuth Lajos. 3. helyezettünket a települések közel felén 1509 helyen érte az a megtiszteltetés, hogy utcát neveznek el róla: ő nem más, mint Ady Endre. Tőle nem sokkal lemaradva Dózsa György következik, majd ismét egy szabadságharcos: Rákóczi Ferenc.
A 6. és 7. helyet költőink, Arany János és József Attila kapta, még jóval 1000 fölötti utcanévszámmal, és csak utánuk, a 8. helyen következik olyan elnevezés, amely nem egy emberről lett elnevezve. Ez a jórészt még az előző rendszerből visszamaradt Béke megnevezés (akkor ugyanis a Béketáborhoz tartoztunk, igaz, az utóbbi néhány hónapban újra országunk vezetésének egyik leggyakoribb kifejezése lett). A Béke utcát pedig mi más követhetné, mint a Szabadság utca: összesen 1170 van belőle.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek