Orosz Tibor a Hősök terén tartott beszédében azt mondta, rengeteg probléma van a fuvarozásban, azonban a legnagyobb most az útdíj-törvény módosítása. Hangsúlyozta, ez így nem mehet tovább, mivel ezt sem a vállalkozásuk, sem a magyar gazdaság, sem pedig az emberek nem bírják el.
„Elindult egy negatív kampány ellenünk, Lázár János azt mondta, meg kell védeni tőlünk hárommillió magyart. Nem ütjük el őket a zebrán, nem miattunk repednek a házak falai. Mi az emberekért, az emberek mellett vagyunk, nem ellenük” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy az új szabályozás miatt akár 200-300 kilométeres kerülőkre és kényszerülhetnek, ha kizárólag csak az autópályán haladhatnak, ami elfogadhatatlan. Ilyen útdíjbevezetést szerinte egyszerűen nem lehet végrehajtani.
Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke is felszólalt. Mint mondta, szerinte az útdíjemelés a mezőgazdaságot és az élelmiszerárakat is érinti, mert a magasabb szállítási költségek végül áremelkedéshez vezetnek.
A szervezők szerint ha valódi megállapodás született volna, nem lennének a téren. Közölték, hogy nyilvános és rögtönzött Lázárinfót kérnek Lázár Jánostól, akit este 20 óráig várnak a térre, eddig van ugyanis területfoglalási engedélyük. Hangsúlyozták, hogy a tüntetéssel a gazdaság más szereplőiért – például pékeket, építőipari vállalkozókat – is felemelik a hangjukat, azt állítva, hogy „egy egész élet munkáját teszik tönkre egy tollvonással”.
Az Index felidézi, hogy a rendőrséghez eredetileg nagyjából 500 kamiont jelentettek be, de a fuvarozók szerint több ezer jármű – egyes megszólalók szerint mintegy négyezer – van mozgásban Budapest körül. Ugyanakkor a rendőrség engedélye alapján legfeljebb 50 kamion lehet a Hősök terén, a többi a bejelentett útvonalon köröz, ami jelentős forgalmi fennakadásokat okoz.