Már formálódik a megállapodás a kormány és New York állam között. Alapvetően két tisztázandó kérdés maradt: az egyik az amerikai campus létrehozásának, a másik az amerikai képzés elindításának kérdése.
Az amerikai képzéssel kapcsolatban még nem tudnak dűlőre jutni, kérdés, hogy utóbbi mikortól és hogyan induljon el. Az év végéig kell létrejönnie a megállapodásnak, amely tarthatónak tűnik, amennyiben az amerikai félnek is ez a szándéka - mondta Palkovics László a lapnak.
Kapcsolódó
Az államtitkár szerint nem akarnak a törvényen módosítani, annak valamennyi intézményre egyformán kell vonatkoznia.
Lázár János kancelláriaminiszter a múlt heti kormányinfón azt mondta: nem haladnak gyorsan a tárgyalások a CEU ügyében.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük