Az Otthon Start program bevezetése az idei év egyik legfontosabb ingatlanpiaci eseménye, amely már rövid távon is érezhetően megmozgatta a hazai keresletet. A kedvezményes hitellehetőség hatására sok belföldi vásárló lépett piacra, ami élénkülő forgalmat és várhatóan emelkedő árakat hoz magával – áll a Central Home szerdai közleményében. 

Beindult az ingatlanroham

Az új hiteltípus hozadéka, hogy a beharangozása óta megduplázódott azok száma, akik egy-két szobás, kisebb méretű eladó lakást keresnek zenga.hu adatai alapján. Akad pár bank, amelyik még a 3 százalék alá is belőtt a THM-mel, ráadásul az első pénzintézet pedig már az első nap be is fogadta az első otthonstartos hiteligénylést. 

A kérdés azonban adott: hogyan reagálnak minderre a külföldi befektetők, akik az elmúlt években stabil szereplői voltak a magyar ingatlanpiacnak?

Ben Ezra Orran, a Central Home szakértője szerint az utóbbi időben már látható jelei vannak annak, hogy a nemzetközi vásárlók aktivitása is nő.

„Az elmúlt hónapban megduplázódott az érdeklődők száma, ami egyértelmű jele annak, hogy az eladások hamarosan látványosan növekedhetnek, és ez magával hozza majd az árak emelkedését is”

– fogalmazott a belvárosi ingatlanok specialistája.

Az Aranyvízum tanulságai és a kétféle befektetői gondolkodás

Ismertették, az idei év elején sokan abban bíztak, hogy az Aranyvízum-program, amely ingatlanvásárláshoz kötött tartózkodási lehetőséget biztosított volna, új lendületet ad a külföldi befektetéseknek. A várakozások azonban nem igazolódtak: bár kínai, izraeli és amerikai érdeklődők valóban megjelentek a piacon, a tényleges vásárlások száma elmaradt a várttól.

A külföldi vevőket leginkább az foglalkoztatta, hogy a 3 százalékos hazai hitel milyen hatással lesz az árakra és a keresletre. Sokuk úgy érezte, hogy a program nem biztosít elég vonzó feltételeket, ezért más országokban kerestek alternatívát

– állítja Ben Ezra Orran.

A szakértő úgy látja, jelenleg két jól elkülöníthető csoport rajzolódik ki a külföldi vevők között:

  • Az előrehozott döntéshozók: ők azok, akik nem akarnak lemaradni a várható áremelkedés előtti lehetőségekről. Gyors döntéseket hoznak, és főként Budapesten, azon belül is a belvárosban keresnek befektetési célú ingatlanokat.
  • A kivárók és más piacokra fókuszálók: ők inkább megfigyelők maradnak, vagy más országokban, például Spanyolországban, Portugáliában vagy Görögországban keresnek alternatív lehetőségeket. Számukra a magyarországi árnövekedés kockázatot jelent, és csak akkor térnek vissza, ha stabilizálódni látják a piacot.

A főváros tartja a pozícióját, élénkülő belvárosi verseny

Jelezték, Budapest belvárosa különösen vonzó célpont maradt mind a hazai, mind a külföldi vásárlók számára. Az Otthon Start bevezetése miatt egyre több magyar fiatal és család jelenik meg a piacon, akik elsősorban befektetési vagy hosszú távú lakhatási céllal vásárolnak. Ezzel párhuzamosan a külföldi befektetők egy része is újra felfedezte a belvárost, ami fokozódó versenyhez vezet.

„A következő hónapokban számítani lehet arra, hogy az eladások számának növekedése látványos lesz, és ezzel együtt az árak is tovább emelkednek. Ezért azok a külföldi vevők, akik most lépnek, hosszú távon jó befektetéshez juthatnak”

– összegzi Ben Ezra Orran.

A magyar ingatlanpiac előtt tehát izgalmas időszak áll: a hazai kereslet erősödése új helyzetet teremt, amelyhez a külföldi befektetőknek is alkalmazkodniuk kell. Hogy ki melyik stratégiát választja – gyors vásárlást vagy kivárást –, az döntő hatással lehet arra, hogyan alakul a piaci egyensúly a következő évben – olvasható a kommünikében.

Kamatok, THM, feltételek: minden egy helyen az Otthon Startról

Ahogy beköszöntött szeptember első napja, már sorakozni kezdtek a hazai hitelintézetek ajánlataikkal és feltételeikkel, amelyek a fix 3 százalékos lakáskölcsönhöz kapcsolódnak. Összegyűjtöttük a már ismert banki termékeket a ma induló hitelre vonatkozóan. Részletek >>>