Az adatok szerint a 2025. március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15,74 évesek körében 4 millió 673 ezer fő volt, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 501 ezer fő dolgozott, mely 44 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől, míg a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók létszáma nem változott érdemben, 66 ezer és 106 ezer fő volt.
A 15-64 éves körében a népesség és a foglalkoztatottak egyidejű csökkenése mellett az előző év azonos időszakához képest a foglalkoztatási ráta lényegében nem változott, 75,1 százalék volt.
A KSH azt írja, a 2025. március–májusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 212 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalék volt.
A munkakeresés átlagos időtartama 12,8 hónap volt, a munkanélküliek 42,1 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 33,2 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.
A közlemény szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. május végén az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal, 223 ezer főre mérséklődött.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint az adatok kapcsán kiemelte, hogy a magyar gazdaság egyik alappillére, a hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a munkát vállalók száma továbbra is kiemelkedő, miközben a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma.
Vajon meddig bírja még a rendszer? Elvérzik az egészségügy és az ipar
Mérsékelt bővülést mutatott 2024-ben a magyar munkaerőpiac, miközben jelentős területi és ágazati különbségek voltak. A foglalkoztatottság stagnált, az iparban és az építőiparban csökkent a létszám, miközben az egészségügyben és a közszolgáltatásokban tovább nőtt a munkaerő-kereslet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon