Az épületek építésének termelése 3,2, az egyéb építményeké 10,2 százalékkal csökkent. 2024 augusztusban az előző év ugyanazon hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy évvel korábbitól, az épületeké 3,2, az egyéb építményeké 10,2 százalékkal.
Az építőipari ágazatokon belül az épületek építése esetében 7,3, az egyéb építmények építésénél 30,8 százalékkal csökkent a termelés volumene. A speciális szaképítés, amely a legnagyobb súllyal bíró ágazat, 11,5 százalékkal többet termelt.
Összesen 19,6 százalékkal esett vissza a megkötött új szerződések volumene, ezen belül is 27,1 százalékkal az épületek építésére kötött szerződéseké, míg 11,1 százalékkal az egyéb építmények építésére vonatkozóké.
Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 22,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, ezen belül is az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 5,8 százalékkal csökkent, míg az egyéb építményekre vonatkozóké 51,4 százalékkal nőtt.
Az építőipari termelés volumene az előző év azonos időszakihoz mérten 1,8 százalékkal bővült.
A KSH szerint a magyar építőipar súlya uniós szinten van
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Budapesti Metropolitan Egyeteml (METU) közös, az építőipar értéklánc hosszát és területi koncentráltságát vizsgálta, ennek statisztikája alapján állapították meg, hogy Magyarországon az építőipar nemzetgazdasági súlya jelentős, azonos szinten van az európai uniós átlaggal, termelési volumene az ezredforduló óta csaknem megduplázódott, növekedése tartósan meghaladja az EU-átlagot.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője