Tovább csökkent az állami közmunkában foglalkoztatottak száma: márciusban átlagosan 102 757 fő vett részt a programban. Februárhoz képest 15,1, 2018 márciusához mérten pedig 35,9 ezerrel voltak kevesebben.
A friss adat hatéves mélypont, utoljára 2013 áprilisában vettek részt ilyen kevesen a közmunkában - akkor az átlagos létszám 105,3 ezer fő volt. Pontosan hat évvel ezelőtt, 2013 márciusában még csak 23,9 ezer ember vett részt a programban, ugyanis ekkor, a szociális ellátások átalakításakor kezdődött a létszám felduzzasztása - a kormány a közmunkához kötötte a folyósítást - írta a napilap.
A Belügyminisztérium szerint - az előző évekhez hasonlóan - idén márciusban is tömegesen indultak új, általában egyéves közmunkaprogramok, így a statisztikai értelemben vett új belépők száma az előző hónapokhoz képest rendkívül magas, 100,4 ezer volt, ám ezzel szemben 116,1 ezren léptek ki a programokból; ezért pontosabb úgy fogalmazni, hogy abból a 116,1 ezer főből, akinek kifutott az egyéves szerződése "csak" 100,1 ezren léptek vissza - így jött ki márciusra átlagosan 102,7 ezer fő.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat