A két program, a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program célja, hogy segítsék a világ különböző pontjain, diaszpórában, illetve szórványban élő magyar közösségeket a kiküldött ösztöndíjasokkal.
A két programban már több mint ezer ösztöndíjas teljesített szolgálatot Kanadától Új-Zélandig – közölte Potápi Árpád János hivatalos közösségi oldalán közzétett videóüzenetében.
Június 15-étől ismét megnyílik a jelentkezés mindkét programra. Elsősorban azok jelentkezését várják, akik:
- elmúltak 18 évesek;
- jártasak a közösségszervezésben;
- és úgy érzik, van olyan tudásuk, készségük, amit átadhatnak a diaszpórában, szórványban élő magyaroknak.
- a további részleteket a külhonimagyarok.hu-n tették közzé.
Jelentkezni akár Magyarországról, akár a határon túlról lehet.
Hajrá, fiatalok és idősebbek egyaránt, várjuk a jelentkezőket!
– zárta nyilatkozatát Potápi Árpád János.
Még többet utazhatnak ingyen a határon túli magyarok Magyarországon
A felnőttek az eddigi 4 helyett évente 12 alkalommal ingyen használhatják a települések közötti tömegközlekedést Magyarországon.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón