Jelenleg öt határátkelőhelyen folyik ellenőrzés a osztrák, szlovén határszakaszon: Sopron, Hegyeshalom, Rábafüzes, Letenye, Rédics, Csörnyeföld - olvasható a koronavirus.gov.hu-n.
Lakatos Tibor, az Operatív Törzs Ügyeleti Központ vezetője erről elmondta, hogy a másik több mint 40 egyéb határátkelőhelyen is folyamatban van a határellenőrzés megszervezése. Az ellenőrzés kiterjed az egészségügyi szűrésre is, amelyet az Országos Mentőszolgálat munkatársai hajtanak végre.
Kapcsolódó
Azok a magyarok, akik hazaérkeznek Olaszországból, hatósági házi karanténba kötelesek vonulni. Éjféltől reggel 8 óráig négy magyar állampolgár számára rendeltek el hatósági házi karantént.
Két román állampolgár volt, akivel szemben megtagadták az országba történő beléptetést, ők ugyanis Olaszországból érkeztek. További két dél-koreai állampolgárt pedig a Hegyeshalom és Győr között közlekedő vonaton ellenőrztek, őket szintén visszairányították Ausztriába.
Az Olaszországból érkező repülőjáratok egy részét már korábban korlátozták, csütörtök nulla órától Olaszországból nem érkezik repülőgépjárat. Egy Alitalia-gép szállt le csütörtökön a ferihegyi repülőtéren azért, hogy az itt rekedt olasz turisták egy részét hazaszállítsa. Ennek a repülőgépnek a személyzete nem hagyhatta el a repülőgépet, ők a fedélzeten várták meg az utasokat.
Koronavírus
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt