2019 tavaszán, amikor a 2020-as költségvetést megtervezték, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számoltak, és ahhoz igazították a költségvetés bevételi és kiadási oldalát. A költségvetésben 1 százalékos hiányt és 1 százalékos - 480-490 milliárd forintos - tartalékot terveztek.
Kevés lehet a tartalék
Kapcsolódó
A tartalékból az elmúlt hónapokban ugyan már költöttek, de még mindig van egy nagyobb összeg arra, hogy a vis maior helyzetekben segíteni tudjanak. Ha azonban a válság nagyon mély, nagyon sok ágazatot érintő lesz, ez a tartalék is kevésnek bizonyulhat. A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni - ismertette az MTI szerint a miniszter.
Már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni - véli Varga Mihály.
Megvédik az elmúlt tíz év eredményeit!
Figyelemmel kísérik, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni. A minisztériumban több lépcsőben gondolkodnak, vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni abban az esetben, ha a vírus csak gazdasági lassulást, és milyet, ha nagyon mély válságot okoz. A gazdálkodók valós igényére kell reagálni, és megvédeni az elmúlt tíz eredményeit - hangsúlyozta a miniszter.
A válság egyes esetekben megnehezítheti a lakossági hitelek törlesztését. Az új hitel felvételét tervezőknek maximális óvatosságot javasolt a miniszter.
A kormány a helyén van
Varga Mihály szerint a Pénzügyminisztériumban rendelkeznek azzal a tájékozottsággal és tapasztalattal, ami egy ilyen helyzetben az azonnali, sürgős lépések megtételéhez szükséges. A magyar kormányban megvan az a képesség, hogy gyorsan, szinte akciószinten tud reagálni a felmerülő helyzetekre. Példaként a tavaly elindított gazdaságvédelmi akciótervet említette, amelynek lépései részben már hatottak, miközben máshol még most terveznek hasonló lépéseket. Igazán hatékony az lenne, ha az uniós országok közös lépéseket is tennének, az Ecofin jövő heti ülésén erről biztosan szó esik majd - közölte a tárcavezető.
Arra a kérdésre, hogy a bejelentett 8 milliárd forinton túl számíthat-e az egészségügy további forrásokra, azt mondta, ezt a helyzet fogja alakítani. A legutóbbi hírek alapján az egészségügyi rendszer képes arra, hogy a legnehezebb helyzetre is felkészüljön. Az egészségügyi rendszer működésének a biztosítása nem pénzügyi kérdés, a tartalékban van arra pénz, hogy megerősítsék az ellátórendszert, ha a járvány kiterjedése, mélysége nagyobb lesz annál, mint amire számítottak.
Átcsoportosításokkal minden megoldható
Már megkezdődött a jövő évi költségvetés tervezése kormányzati, tárcaszinten. A miniszter nem tartja szükségesnek, hogy újra ősszel fogadja el a parlament a költségvetést. Az előző években már tavasszal aránylag nagy biztonsággal sikerült megtervezni a következő évi költségvetést. Nagyobb tartalékot kell képezni, emellett a gazdaság mindig biztosít annyi mozgásteret, hogy az év közben felmerült többletbevételekből vagy átcsoportosításokból rendkívüli kiadásokat is meg lehessen oldani. Ha nagyon bizonytalan lenne a helyzet, fel lehet tenni a kérdést, érdemes-e május-júniusban nekifutni a költségvetésnek, de egyelőre nincs olyan szempont, ami miatt el kellene halasztani - mondta Varga.
Iparűzési adó ügyében még nincs döntés
A miniszter beszélt arról is, hogy azokat a lépéseket kell mérlegelni, amelyek hozzá tudnak segíteni ahhoz, hogy a változó világban stabilizálni tudják a gazdaság növekedését, és mindig az unió átlagos növekedési szintje felett tudják tartani. Az a cél, hogy 2030-ra Magyarország elérje az EU átlagos gazdasági fejlettségének 85-90 százalékát.
Varga Mihály megerősítette, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) csökkentésének ügyében még nincs döntés, hatásvizsgálat zajlik. A tranzakciós adó megszüntetését firtató kérdésre azt mondta, a kormánynak a költségvetés elkészítésekor kell mérlegelnie, mely adóintézkedések a leghatékonyabbak.
Jó, ha forint van a kincstárban
Az euró bevezetéséről Varga azt mondta az MTI szerint, hogy egyelőre nincs ok arra, Magyarország kapkodjon. Hasonlóan Lengyelországhoz vagy Csehországhoz, úgy látják, hogy a nemzeti valuták rugalmassága alkalmasabbá teszi az országot arra, hogy gyors reakciókat tudjon adni a világgazdaság vagy az európai gazdaság változására - mondta Varga Mihály.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el