Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, míg a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek, pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban - írja a kormányzati infókhoz általában első kézből hozzáférő lap. Úgy tudják, hogy május második felére már a plázákban lévő boltok is újranyithatnak, például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak.
Ha a járványhelyzet valóban a várakozásoknak megfelelően alakul, akkora bő másfél hónapos leállást kell túlélniük azoknak a kisebb kereskedőknek, akik nem tudták értékesíteni a szezonális készletüket akár a ruha, cipő, játék vagy más árukörökben. A turizmus újraindulásában viszont csak részleges kárenyhítést jelent majd a korlátozások lazítása: a belföldi turizmus kezdődik majd csak meg. Az éttermeknél a tervek szerint a helyben fogyasztásra külön előírások lesznek: szabályozzák, hogy vendég lehet egyszerre a helyiségekben, valamint az asztaloknak is 1-1,5 méteres távolságra kell majd lenniük egymástól. Az is elképzelhető, hogy bejelentkezéshez kötik az éttermek látogatását.
A lap úgy tudja, hogy a nagyobb rendezvények, vásárok, fesztiválok megtartásáról a nyári hónapok előtt még biztosan nem lesz szó.
Arcmaszkot várhatóan nemcsak a vásárlóknak, de turistáknak is viselniük kell majd, sőt a kereskedelmi egységek, szolgáltatók másokkal közvetlen kontaktusba kerülő alkalmazottainak is használniuk kell ezeket, például a pincéreknek, eladóknak is. Ez illeszkedik abba a korábban kiszivárgott forgatókönyvbe, hogy kötelező lehet az országos maszkviselés.
Változhat a boltok nyitvatartási ideje is, mert az internetes kereskedelem túlfeszült az elmúlt időszakban. Felmerült, hogy az egységes szabályt az önkormányzatok a helyi viszonyokhoz igazíthatják. A nyugdíjasokra vonatkozó vásárlási időszak várhatóan hatályban marad, hétköznaponként 9-12 óráig járhatnak majd a boltokba.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket