Az elmúlt 24 órában elhunyt 10 beteg is idős volt és jellemzően többféle, krónikus megbetegedésben szenvedtek. Jelenleg 811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen, az elvégzett laborvizsgálatok száma meghaladta a 48 ezret - sorolta a tisztiorvos.
Az Országos Mentőszolgálat segítségével elvégezték a Pesti úti idősotthonban az újabb mintavételezést 267 lakónál és 40 dolgozónál (eddig 223 fertőzöttet találtak, 19 dolgozó érintett, 23 fő hunyt el). Az eredmények holnapra készülnek el, akkor lehet megmondani, hogy milyen további járványügyi intézkedésekre van szükség. A intézmény dokumentációjából kiderült, legalább egy hétig fizikailag nem volt az otthonban orvos, így nem tudta helyben vizsgálni a gondozottakat - mondta Müller Cecília.
Modellszámítások alapján május 3-án tetőzhet az új megbetegedések száma, ezután egy "plató következik", mielőtt a csökkenés elkezdődne, de ennek a hosszára nincs becslés. A tisztifőorvos úgy fogalmazott, erre a dátumra készül az egészségügyi ellátórendszer az ágyakkal a technikával és a személyzettel is.
Elmondta, hogy eddig 1600 fő önkéntes jelentkezett, 267-tel már szerződést is kötöttek. A betegellátással kapcsolatos továbbképzésre 13 393 -an regisztráltak, 2 822 orvos, 8 803 ápoló, és 659 önkéntes már megkezdte a tanulmányait, 1 668 orvos, 6 ezer ápoló 350 önkéntes már sikeres záróvizsgát is tett. Külön tananyag van az orvosoknak, az ápolóknak, segédápolóknak, az orvostanhallgatóknak és a rezidenseknek.
Kérdésekre adott válaszokból kiderült még:
- Ivóvízzel nem terjed a vírus
- Elvileg nem kizárt, hogy légkondicionálón keresztül terjed, de az átlagos háztartási, vagy autó klíma esetében elég a szokásos karbantartást elvégezni.
- Összesen 19 idősotthonban ütötte fel a fejét a vírus, ebből 8 budapesti.
- A május 3-i csúcs egy elméleti határvonal, de mivel a fertőzöttek nagyobb számban az intézményekben vannak, a zárt közösségek a különösen magas kockázatúak, nincs akadálya annak, hogy május 4-én megkezdjék az érettségit.
- Országosan 55 mentőautó áll rendelkezésre mintavételre.
Koronavírus
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál