Az omikronnak keresztelt új koronavírus-variáns várhatóan csak tavasszal okozhat újabb járványhullámot Rusvai Miklós viruskutató szerint.
A szakember az RTL Klub híradójának azt mondta: elképzelhető, hogy az omikron mind a vírus terjedőképességében és a vakcinák hatékonyságában változást hoz, de erre még bizonyíték nincs, tehát ez csak elméleti lehetőség a genetikai vizsgálatok alapján.
Kapcsolódó
A mostani magyarországi járványhullámot még nem az omikron okozza, Magyarországon még a delta és a delta plusz vírusvariáns okoz fejfájást. "A közelebbi tüzet kell oltani" - tette hozzá. Egyben azt kérte, hogy aki pedig eddig nem tette meg, az oltassa be magát.
Az omikronra visszatérve Rusvai azt mondta: lehet, hogy a jelenlegi védettség legalább részleges védelmet nyújt, de teljes hatékonyságvesztés biztos, hogy nem áll fenn. A kutató fenntartja azt a korábbi prognózisát, hogy a mostani magyarországi járványhullám december elején tetőzik, azaz még karácsony előtt veszít a lendületéből.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?