A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy azonnali hatállyal állítsák vissza a korábbi években alkalmazott ellenőrzési gyakoriságot, így a magyar családok százezreit leginkább veszélyeztető kéményeket évente egyszer és ne két évente egy alkalommal ellenőrizzék. Emlékeztetnek, hogy tavaly összesen 9 halálos áldozatot követelő szén-monoxid mérgezés történt, idén azonban ez a szám már elérte a 17-et a szombati szadai tragédiával, amelyben két gyermek hunyt el.
A szervezet szerint a szakma már régóta figyelmeztet, hisz egy július 1-jén hatályba lépett miniszteri rendelet értelmében- pontosan a magyar családok százezreit leginkább veszélyeztető- gáztüzelésű kémények ellenőrzési gyakoriságát csökkentették le a korábbi évi egy alkalomról, két évente egy alkalomra, mind a mai napig elfogadható választ nem adva a szakma felvetődő kérdésére, hogy ezt mi indokolta.
A szakszervezet úgy véli, hogy a gyakoribb ellenőrzésekkel az ehhez hasonló esetek megelőzhetőek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta