A portál szerint a WWF honlapján az állatvédő szervezet erdővédelmi programvezetője, Gálhidy László azt írta, hogy az ország legnagyobb méretű, fokozottan védett erdejét érintik a tervek.
A Csarna-völgyben létezik vasútvonal, amit korábban a fakitermeléshez használtak segítségként szállításhoz, negyven éve viszont megszűnt a fakitermelés a térségben, azóta csak turisztikai célokat szolgál.
A kormányrendelet alapján 3,5 kilométerrel hosszabbítanák meg a vonalat, ami viszont Gálhidyék szerint súlyos beavatkozást jelentene a völgy élővilágába, ahol olyan ritkaságok figyelhetőek meg, mint a fekete gólya, az uráli bagoly, a parlagi sas, de rengeteg az erdőben a szalamandra, a patakokban pedig kövi rák és Petényi-márna. Gálhidy a 24.hu kérdésére elárulta, nemrég hiúzok is visszaköltöztek a térségbe, és őket is fenyegeti a beruházás.
A WWF Magyarország programvezetője szerint indokolatlan is a beruházás, mivel a Kemencétől a völgyig tartó szakasz, plusz a négy további börzsönyi kisvasút is tökéletesen ki tudja szolgálni a turistákat.
Képünk illusztráció, forrása: Napi.hu/Szász Péter
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat