- Isten hozta újra az Igazságügyi Minisztériumban, Államtitkár úr!- írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-posztjában, ahol dr. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium új államtitkárát köszöntötte.
Varga Judit azt írja: "Áder János, köztársasági elnök 2021. december 11-i hatállyal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki dr. Répássy Róbertet. Üdv újra a fedélzeten!"

Ahogy arról lapunk is beszámolt, kedden Polt Péter legfőbb ügyész azt közölte, hogy a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A gyanú szerint a politikus 2-5 millió forintos kenőpénzeket fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral (MBVK), Schadl Györgytől, hogy különböző ügyekben a kéreseket segítő döntéseket hozzon. Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll. Sajtóhírek szerint az ügyben vizsgálódó Nemzeti Védelmi Szolgálat több ezer oldalas - főként telefonhívásokra alapuló - nyomozati anyagot állított össze.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót