A Capital Economics közgazdászai az európai feltörekvő térségről összeállított, kedden ismertetett negyedéves prognózisukban közölték: növekedési előrejelző modelljük - GDP Tracker - arra vall, hogy a magyar gazdaság éves összevetésű átlagos növekedési üteme 2017 negyedik három hónapjában 4,5-4,8 százalék lehetett a harmadik negyedévi 4,1 százalék után.
Az elemzők szerint az októberi és a novemberi számokból arra lehet következtetni, hogy a kiskereskedelmi fogyasztás és az ipari termelés egyaránt élénkült a negyedik negyedév egészében.
Mindeközben a gazdasági hangulat is folyamatosan javul: az Európai Bizottság ESI-indexe Magyarország esetében rekordra emelkedett a múlt hónapban.
A Capital Economics londoni elemzői szerint jóllehet az immár kétszámjegyű százalékos bérnövekedési ütemnek egyelőre nincs érdemi inflációs hatása - a tizenkét havi infláció 2,1 százalékra lassult decemberben a novemberi 2,5 százalékról -, továbbra is nehéz összeegyeztetni azonban a bérek és a gazdaság gyors növekedését a magyar jegybank enyhítő alapállású monetáris politikájával.
A Capital Economics keddi előrejelzésben kitart azon többször hangoztatott - a londoni elemzői közösségen belül mindazonáltal korántsem konszenzusos - véleménye mellett, hogy az infláció a következő hónapokban meredek gyorsulásnak indul, és ez már az idén szigorításra késztetheti a monetáris tanácsot.
Más nagy londoni házak nem jósolnak ilyen monetáris fordulatot. A Morgan Stanley londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja az MNB monetáris tanácsának jövő heti kamatdöntő ülése elé összeállított új prognózisában közölte: saját előrejelzése 2,7 százalékos - a szélesebb konszenzust meghaladó - idei egész éves átlagos inflációt valószínűsít a magyar gazdaságban.
A Morgan Stanley elemzőinek meggyőződése, hogy akkor sem módosul az MNB monetáris politikája, ha az éves infláció az idén eléri a jegybank 3 százalékos központi célszintjét. A nagybank szerint az MNB eltökélten törekszik a rögzített kamatú hitelkibocsátás ösztönzésére a hozamgörbe hosszú végének lejjebb vitelével és jelzálogkötvények vásárlásával, amely mennyiségi enyhítésnek felel meg.
Ez "egyszerre abszolút és relatív koncepció": ha a német Bund és a lengyel állampapír hozamgörbéje meredekebbé válna egy esetleges inflációs megugrás miatt, a magyar jegybank jó eséllyel igyekezne kordában tartani a magyar hozamgörbe meredekebbé válását, biztosítva, hogy a görbe továbbra is enyhébb ívű maradjon a partnergazdaságokénál. Ha pedig más európai hozamgörbék laposabbá válnak, az MNB valószínűleg arra törekedne, hogy a magyar hozamgörbe még enyhébb ívűvé váljon - jósolták a Morgan Stanley londoni elemzői.
Elemzők ez alapján azt várják, hogy a monetáris tanács a jövő heti kamatdöntő ülésen fenntartja enyhítési alapállását és megerősíti törekvését a hozamgörbe meredekségének enyhítésére. A Morgan Stanley távlati előrejelzése az, hogy az MNB alapkamata még 2019 negyedik negyedévében is a jelenlegi 0,90 százalékon lesz.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon