A fix kapuk és a mobil adatgyűjtő, ellenőrző csoportok járművei együtt megfelelő lefedettségek biztosítanak az autópályákon a bliccelők kiszűrésére. A sűrítés a költséges kiépítés mellett az üzemeltetésben is irracionális többletkiadásokkal járna, ezért azt a fejlesztési tárca nem tartja indokoltnak, nem tervezi - tudta meg a Napi.hu.
Ennek azért van jelentősége, mert korábban Fónagy János, a tárca államtitkára többek között azzal indokolta, hogy miért nem lehet visszamenőleges érvényességgel matricákat venni, hogy az visszaélésekre adna okot: ha az autópálya matricák egy adott időn belül visszamenőleg is érvényesek lennének, azaz utólagos vásárlással is elkerülhető lenne a büntetés "az lehetőséget teremtene, hogy az úthasználó csak abban az esetben vegyen matricát, ha megbizonyosodik róla, hogy ellenőrizték (például látott egy matrica-ellenőrző gépkocsit)" - írta az államtitkár egy parlamenti írásbeli válaszban.
Kapcsolódó
Így felmerül a kérdés, hogy ha teljesen lehetetlenné tennék a bliccelést, akkor egyúttal kedvezhetnének azoknak, akik véletlenül hajtanak fel olyan szakaszra, amelyre nincs jogosultságuk. Most kiderült, hogy sűrítés sem lesz és vélhetően visszamenőleges vásárlás sem.
A tárca a Napi.hu-nak azt is írja, hogy a pótdíjak kiszabásának alapvető célja nem a mulasztók büntetése, hanem az, hogy mindenki egyformán és arányosan fizessen a díjköteles utak használatáért. A minisztérium folyamatosan vizsgálja, milyen eszközökkel szolgálhatja még jobban a szabálykövető magatartás további erősödését. A tárca általában is minden reális lehetőséget mérlegel a rendszer felhasználóbarát finomhangolása érdekében.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el