Balog Zoltán hétfőn jelentette be, hogy a következő Orbán-kormányban már nem vállal miniszterként szerepet. A továbbiakban a Fidesz pártalapítványával, a Polgári Magyarországért Alapítvánnyal fog foglalkozni.
Kásler Miklós 1986-ban lett az az orvostudomány kandidátusa. 1992-ben lett az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. 1994-től egyetemi tanár, 1998-tól tanszékvezető. Tudományos tevékenysége során 4 orvosi szakkönyvet, 65 könyvrészletet, több mint 250 Magyarországon és külföldön publikált közleményt jegyzett - írja az Index.hu.
Kapcsolódó
A közvélemény előtt mégis akkor vált igazán ismertté, amikor a CÖF fórumán ifj. Lominci Zoltán az ő "adataira" hivatkozva állította, hogy "Nigéria lakosságának több mint 80 százaléka, legalább 100 millió ember AIDS-es, vagyis a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést, illetve az AIDS-et. Olyan vírusredetű betegségeket hoznak magukkal, mint a nílusi láz, ebola és a többi, aminek nincs gyógyszere." (E kijelentés ellen a Facebookon közleményben a nigériai nagykövetség is tiltakozott.)
Az Index idézi a Magyar Narancs 2016-os portréját, amely alapján Kásler a magyar onkológia meghatározó alakja, nem csak orvosi-tudományos, hanem politikai értelemben is. Ha a kormány az elmúlt nyolc évvel ellentétben ebben a ciklusban valóban nagyobb figyelmet akar fordítani az egészségügy fejlesztésére, akkor személye azért is jó választás lehet, mivel pártállástól függetlenül több kormányzattal is jó kapcsolatot ápolt; ahogy a portré fogalmaz: több volt egészségügyi miniszter elmondta, hogy a nézetbeli különbségek ellenére jól lehetett vele együtt dolgozni, a mindenkori kormányzathoz és vezetőkhöz rendkívül lojális volt, mindenki "túláradó kedvességéről" beszélt.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba