Legutóbb az év elején röppent fel, hogy az orosz állam kezében lévő Gazprom március végén vagy április elején megállapodhat a magyar állami MVM-csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló (MFGT) Zrt.-vel, de a szakértők nem bíztak az ügylet megkötésében. Eddig ugyanis annak ellenére nem sikerült tető alá hozni a megállapodást, hogy az már évek óta napirenden van - olvasható a lapban.

Az elmúlt évek során a magyar kormány már többször felkínálta a hazai tárolói kapacitásokat az orosz gáztársaságnak. Szóba került, hogy 700 millió köbméter, később pedig az is felvetődött, hogy akár 1,5 milliárd köbméter gázt tároltatna be a Gazprom. Egy alkalommal még az egyik tároló eladása is felmerült, de végül valamennyi üzleti tárgyalás elakadt annak ellenére, hogy hozzáértők szerint mindkét fél számára üzleti lehetőség rejlik a bértároltatásban.

Szakértők úgy vélik: a magyar kormánynak érdemes bérbe adnia fölös kapacitásait, s ebből bevételt termelni, ha már a kormányzat néhány évvel ezelőtt csaknem háromszázmilliárd forintot áldozott az adófizetők pénzéből a tárolók állami tulajdonba vonására. A Gazpromnak pedig az jelentene előnyt, hogy az Európai Unió területén lennének gyorsan mozgósítható készletei, illetve Magyarországról szolgálhatná ki balkáni ügyfeleit, például Szerbiát és Horvátországot. A szakemberek szerint a mintegy 4,3 milliárd köbméter befogadóképességű hazai kereskedelmi tárolókban akár másfél milliárd köbméter orosz gáz is bértárolható lenne.