Az Európai Bizottság csütörtökön indoklással ellátott véleményt küldött a magyar kormánynak, melyben a veszteséget termelő kiskereskedelmi vállalkozásokra vonatkozó korlátozások visszavonását kéri - derül ki az Európai Bizottság közleményéből. A magyar törvény ugyanis megtiltja a kiskereskedelmi vállalkozásoknak a napi fogyasztási cikkek (például élelmiszerek) árusítását, ha két egymást követő évben veszteséget értek el.
Az EB szerint az ilyen intézkedések sértik a letelepedés szabadsága és az egyenlő bánásmód (EUMSZ 49. cikk), valamint a tőke szabad mozgásának elvét (EUMSZ 63. cikk) és nem indokolhatók a "közérdeken alapuló kényszerítő körülményekkel".
Kapcsolódó
A bizottság a fent említett problémákat kiküszöbölő lépések megtételére két hónapot adott a magyar kormánynak. Ha ez nem történik meg, akkor a bizottság dönthet úgy, hogy az ügyet az Európai Bíróság elé viszi.
Az Európai Bizottság csütörtökön két másik ügyben is döntött Magyarországgal kapcsolatban. A civiltörvény esetében új eljárás indult, a felsőoktatási törvény esetében pedig új fázisba lépett a már folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás. Ezekben az esetekben a magyar kormánynak egy hónap áll rendelkezésére, hogy reagáljon az EB kifogásaira.
A fentiek mellett a bizottság lezárt egy kötelezettségszegési eljárást, amely az új adóügyi határozatok cseréjére vonatkozó átláthatósági szabályok nemzeti jogszabályba történő átültetésére vonatkozott.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük