"Nyilvánvalóan a jelenlegi fizetéseknél lényegesen magasabb fizetéseket gondolnék olyan magasnak, ami felvethetné a paraszolvencia megszüntetésének a lehetőségét, de ez reális cél" - fogalmazott az InfoRádióban.
Arra a kérdésre, hogy mekkora lenne a megfelelő fizetés, arról a miniszter az Aréna című műsorban azt mondta, "ha a realitásokhoz próbálunk közelebb kerülni, másfél-kétmillió forintos havi fizetés mindenféleképpen azt a biztonságot jelenti, amiből egy orvos méltó módon fent tudja tartani magát és a családját".
Szerinte nem kizárólag fizetésekről van szó, hanem például a lakhatásról is; a fizetések folyamatos és intenzív emelése mellett a szociális viszonyokon is javítani kíván az állam.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró