Húsz focipályányi területen, 200 millió eurós beruházásból jött létre Ecseren a Jysk üzletlánc logisztikai bázisa, ami az ország legnagyobb ilyen típusú létesítménye jelenleg.
A raktár 800 méter széles, 189 kamion fogadására alkalmas kapuja van, és csak az anyagmozgató rendszere 2,5 kilométer hosszú. Az telek tovább bővíthető még két magasraktárnak van hely, ezzel pedig meg lehet majd duplázni a tárolási kapacitást.
A raktár teljesen automatizált, a tornyokban egyelőre 13 ezer raklapnyi áru kapott helyet, de több mint 200 ezer palettát bírnak el. A központba hetente 150 kamion áll be, ez a szám hamarosan a duplájára is nőhet, mondta Jan Bøgh, a Jysk elnök-vezérigazgatója.
2022 első félévében a logisztika és a szállítás a hazai export 30 százalékát tette ki - mondta mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón.
Örvendetes, hogy a válság kellős közepén a Jysk az energetikai szempontokat is maximálisan figyelembe vette, a tetőn hatezer négyzetméteren telepítettek napelemeket, a melegvízellátást napkollektorokkal támogatják, a fűtési igényt hőszivattyúval csökkentik. Az elosztóközpontban csak elektromos targoncák vannak, a parkolókat elektromosautó-töltőkkel szerelték fel.
Magyarországon 91 üzletben több mint 800 munkavállalójuk van, az elmúlt gazdasági évben 66 milliárd forint árbevételt értek el, ami 17 százalékos növekedést jelent.
Négy ország több mint 200 áruháza
Az új bázis négy ország több mint 200 áruházát látja el áruval - mondta Jaroslaw Sobczyk, a Jysk ecseri logisztikai központjának vezetője. Júliusban Horvátország, ősszel pedig Szlovénia és Szlovákia is bekapcsolódott, azaz ezentúl Magyarországról érkeznek a termékek ezeknek az országoknak a Jysk áruházaiba is.
A JYSK egyébként egy skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, 48 országban vannak jelen, több mint 3200 áruházat működtetnek. Az alapító Lars Larsen az első boltját 1979-ben Dániában nyitotta meg, az ecseri bázis előtti utcát is róla nevezték el.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz