Egy friss kormányhatározat szerint létre kell hozni a Nemzeti védőnői hálózatot - derül ki a legújabb Magyar Közlönyből (pdf).
Az indoklás szerint a hálózatra azért van szükség, hogy a védőnők "szakmai előmenetele és szakmai élethelyzete a jövőre nézve kiszámítható legyen". A kormányhatározat szerint július 1-ig kell kidolgoznia az erről szóló koncepciót az emberi erőforrások minisztériumának, a munkát pedig a miniszter, Balog Zoltán felügyeli.
Kapcsolódó
Bérgondok
A védőnőknél korábban komoly bérfeszültség alakult ki. Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének április végén beszélt arról, hogy az alapellátásban dolgozó védőnők nem a szakellátásban dolgozók számára megállapított bértábla hatálya alá tartoznak.
A védőnők bérét a közalkalmazotti jogállásról szóló törvény szerinti bértáblával számolják, nem pedig az egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján, ami 60 ezer forintos különbséget is jelenthet. A védőnői bérkiegészítés is "széthúzta" a védőnői társadalmat, mert az ellátottak alapján kaptak kiegészítést, ez azonban nem vette figyelembe a munkában eltöltött időt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta