A miniszter szerint a szövetkezeteknek mostanra mintegy 80-100 millió forintnyi szerződésállománya van. "Kiderült - amit mi jól gondoltunk -, hogy a nyugdíjasok aktív emberek, és egy részük szeretne valamit csinálni, és erre a lehetőséget meg kell teremteni" - tette hozzá az MTI tudósítása szerint.
Kósa Lajos országgyűlési képviselőként módosító indítványt kíván benyújtani a szövetkezeteket érintő törvényhez. Erről azt mondta: a módosítás lényege, hogy a szövetkezeteknek szét kell osztaniuk az egy évben megszerzett bevételük minimum 85 százalékát a tagok között Hozzátette, így nem fordulhat elő az, ami a Czeglédy-ügyben, hogy nem fizetik ki a tagokat. (Itt a bizonyíték: a magyar nyugdíjasok nem élősködők.)
Fotó forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró