a napilap keddi számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: tavaly sem volt "trükközés" és idén is sikerülni fog az adósság csökkentése. Várakozása szerint 10-15 éven belül elérhetjük az EU által elvárt 60 százalékos adósságot, de ha felgyorsul a növekedés, 6-7 év is elég lehet.
Az ÁKK vezére nagy eredménynek tartja, hogy csökken az államadósság devizaaránya. Ugyanakkor rámutatott, hogy mivel "nem érdemes túlterhelni" a forintkötvények piacát, így lehet, hogy jövőre kínai jüanban vagy japán jenben is kibocsátanak devizakötvényeket.
A letelepedési állampapírok kapcsán azt mondta: Magyarország felminősítésével kedvezőbbé vált az eurokötvények kibocsátása, ami indokolhatja a program átgondolását.
Az ÁKK vezetője szerint folyamatosan gondolkodnak az új állampapírok bevezetésén. Példaként említette, hogy Nagy-Britanniában van bélyegkötvény, Svédországban lottókötvény, de - mint megjegyezte - számos más ötletük is van. Csak olyat szeretnének elindítani, amely tartósan életképes lehet - fogalmazott Barcza.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat