A várakozásokat jelentősen meghaladó kereslet mellett zajlott az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukciója, a felajánlott mennyiségnek csaknem négyszeresére mutatkozott igény a befektetők részéről, amelyből a hitelintézet végül a maximális 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Az MBH Jelzálogbank új jelzáloglevél-sorozat kibocsátását kezdte meg május 27-én: a 2031.05.29-i lejáratú, változó kamatozású (háromhavi BUBOR + 0,6 százalék), MJ31NV01 jelzáloglevél első sorozatrészletére a tőkepiaci szereplők a felajánlott mennyiséget jóval meghaladó, összesen 22 milliárd 750 millió forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amelyből a bank a piaci kilátásokat figyelembe véve végül 9 milliárd forintot fogadott el.
„A kimagasló kereslet miatt rendkívül sikeresnek ítéljük meg a mostani aukciót, amely fontos visszajelzést adott számunkra arra vonatkozóan, hogy a jelenleg erősen változékony piaci környezetben is komoly igény mutatkozik a jelzáloglevelek iránt. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a tőkepiac egyik meghatározó és stabil szereplőjeként az MBH Jelzálogbank a nehezebb környezetben is jelen legyen a piacon” – mondta Nagy Gyula, az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet vezérigazgatója.
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva az elsősorban a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket. A hitelintézetnek ez volt az idei második intézményi jelzáloglevél-aukciója, januárban 8,75 milliárd forint értékben bocsátott ki fix kamatozású jelzáloglevelet. Az intézményi befektetők mellett a hitelintézet 2025 márciusa óta a lakosság számára is kínál jelzáloglevelet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Történelmi árcsökkentés az Aldinál: 1100 termék lesz olcsóbb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
A rendőrség is vizsgálódik a Mol bennfentes kereskedelme miatt
Megvan a Fradi ellenfele az Európa-ligában