Hirokazu Matsuno kabinetfőtitkár azt mondta, hogy nem ismeri Abe állapotát. A hatóságok letartóztattak egy 42 éves férfit, aki a jelek szerint lelőtte Abét - jelentette a médiaforrások nyomán a Reuters.
A 67 éves Abe a kórházba szállításkor szívleállásos állapotban volt, miután kezdetben eszméleténél volt és reagált.
A TBS televízió arról számolt be, hogy Abe-t a mellkasának bal oldalán és a jelek szerint a nyakán is meglőtték.
A politikai erőszak ritka a szigorú fegyvertartási szabályokkal rendelkező Japánban – emeli ki a Reuters.
Abe két cikluson át volt miniszterelnök, így ő lett Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, mielőtt 2020-ban egészségi állapotára hivatkozva lemondott.
Fumio Kishida miniszterelnök abban a reményben indul a vasárnapi felsőházi választásokon, hogy - elemzők szerint - kiléphet Abe árnyékából, és meghatározhatja miniszterelnökségét.
Kishida Abe lelövése után felfüggesztette választási kampányát, és visszatért Tokióba - jelentette a média.
A kormány közölte, hogy nem tervezik a választás elhalasztását.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók