Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
Az átlagos infláció duplájával drágultak egy év alatt az élelmiszerek: júliusban a tavalyi év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 7,8 százalékkal nőtt. Ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,1 százalékkal lett magasabb.
Kapcsolódó
A szocialisták szerint elszálltak az árak. Olyan termékek drágultak, amelyeket mindenki vásárol, az áremelkedések igazi vesztesei pedig a nyugdíjasok. Korózs Lajos azt mondja: "a nyugdíjasok még rosszabbul járnak ezekkel a mutatókkal, ha bevásárolni mennek". A szocialisták éppen ezért már november előtt korrigálnák a nyugdíjasok idei 2,8 százalékos nyugdíjemelését - írja az atv.hu.
Szakértők már régen szorgalmazzák azt is, hogy 27-ről 5 százalékra csökkenjen több élelmiszer, köztük a zöldségek és gyümölcsök áfája. A Pénzügyminisztérium ezzel kapcsolatban az ATV Híradó megkeresésére azt írta:
"A kormány minden adócsökkentésre vonatkozó javaslatot - a költségvetés teherbíró képességére is tekintettel - megvizsgál. A kormány adópolitikájának fókuszában már csaknem tíz éve a jövedelmet terhelő adók csökkentése áll, a munka közterheinek csökkentése bizonyítottan sokkal hatásosabb gazdaságélénkítési eszköz, mint az áfacsökkentés."
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető