A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) részévé teszi a két szféra együttműködését. A korábban meghirdetett projektjavaslatokhoz járnak a most közölt támogatások.
A kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem 5 milliárd 770 milliós támogatásának célja, hogy az intézmény és az AVL Autókut Mérnöki Kft. - a projekt keretében - hozza létre a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot, amely a motor és a hajtáslánc tervezésével, továbbá azok vizsgálatával foglalkozik. A végső cél versenyképes termékek gyártásának a fejlesztésére.
A Debreceni Egyetem 5 milliárd 909 millió forintot fordíthat az egészségipar - mint kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági ágazat - szereplőinek konzorciumi együttműködésére alapozott kutatási programra.
A Miskolci Egyetem 4 milliárd 818 millióból korszerű anyagokat és modern anyagtechnológiákat fejleszhet, de része a projektnek az intelligens irányítás és az automatizálás kutatása is.
Végül a Kaposvári Egyetemnek jutó 4 milliárd 109 millió forint célja mezőgazdasági kutatások támogatása. Így a klimatikus változásokhoz adaptált növénytermesztési és állattenyésztési technológiák fejlesztése. Ezeknek a minőségi élelmiszer-előállítást kell szolgálniuk, intenzív termelési környezetben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró